Hír

A 2001-es filmadaptáció 2026-ban ünnepli 25. évfordulóját, a történet pedig ma is új olvasókat és nézőket talál. De mit tudott ez a kissé szétszórt, önironikus, romantikus és nagyon is emberi nő, amitől ekkora kulturális jelenséggé vált?

Egy újságcikkből lett generációs történet

Bridget Jones nem egy kiadó irodájában született meg kész regényhősként. Helen Fielding brit újságíró 1995-ben kezdett névtelen, fiktív naplóbejegyzéseket publikálni a The Independent hasábjain. Eredetileg egyedülálló nők életéről kellett volna írnia, de a saját személyes tapasztalatainak kiteregetése helyett inkább megalkotott egy eltúlzott, komikus figurát.

A kísérlet váratlanul sikeres lett. Az olvasók magukra ismertek Bridget mindennapi küzdelmeiben: a sikertelen fogyókúrákban, a munkahelyi bonyodalmakban, a kínos randikban és az újra meg újra kudarcba fulladó fogadalmakban. A rovatból 1996-ban regény lett, amely világszerte hatalmas sikert aratott, és új lendületet adott a női nézőpontú, humoros romantikus prózának. A könyvet több folytatás követte, a történet pedig filmfranchise-zá nőtte ki magát. A könyvsorozatból világszerte több mint 40 millió példány kelt el.

Bridget különlegessége, hogy nem egy tökéletesre csiszolt női ideált állít elénk. Nem mindig bölcs, nem mindig következetes, és időnként pontosan tudja, mit kellene tennie – aztán mégsem azt teszi. Helen Fielding humora éppen ebből a résből fakad: abból, hogy milyennek szeretnénk látszani, és milyenek vagyunk valójában.

Jane Austen nyomában: Elizabeth Bennet modern örököse

A Bridget Jones naplója egyik legizgalmasabb titka, hogy nem csupán a kilencvenes évek szingliéletéről szól. Szerkezete és szerelmi háromszöge Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényére épül.

Bridget a modern Elizabeth Bennet: szókimondó, önálló, ironikus nő, aki szeretne jól dönteni, de saját előítéletei és téves következtetései időnként őt is félrevezetik. Mark Darcy neve sem véletlen. A távolságtartó, kezdetben nehezen kiismerhető férfi austen-i örökséget hordoz, míg Daniel Cleaver a vonzó, de megbízhatatlan csábító szerepét tölti be.

A párhuzam a filmben különösen szellemes: Mark Darcyt Colin Firth alakítja, aki néhány évvel korábban az 1995-ös BBC-adaptációban maga is Mr. Darcyként vált a romantikus hőstípus ikonikus megtestesítőjévé. A két történet így nemcsak cselekményében, hanem a szereposztás révén is összekapcsolódik.

Fielding azonban nem egyszerűen modern ruhába öltöztette Austen regényét. A társadalmi elvárások is megváltoztak. Elizabeth Bennet korában a házasság a nők anyagi biztonságának egyik legfontosabb eszköze volt. Bridget világában már létezik a szakmai önállóság, mégis tovább él a nyomás, hogy egy nőnek bizonyos életkorra párt, családot és rendezett életet kell felmutatnia.

Miért működik ennyire jól a recept?

Mert a romantikus történet mögött valójában önismereti történet húzódik meg. Bridgetnek nem egyszerűen meg kell találnia a megfelelő férfit: közben saját magát is meg kell tanulnia elfogadni.

A siker receptje azóta is sok romantikus vígjátékban visszaköszön: hétköznapi, esendő főhős; két nagyon különböző szerelmi jelölt; kínos félreértések; humoros belső monológok; és egy érzelmileg kielégítő lezárás. A formula azonban csak akkor működik, ha a szereplők nem pusztán romantikus sablonok, hanem felismerhető emberi gyengeségekkel rendelkeznek.

A Bridget Jones-jelenség a „chick lit” néven ismert, női olvasókat célzó, kortárs élethelyzetekkel foglalkozó regényhullám egyik meghatározó előfutára lett. Hatása nem feltétlenül abban áll, hogy minden későbbi szerző másolta volna, hanem abban, hogy megmutatta: a női hétköznapok, a bizonytalanságok és az önironikus vallomások is lehetnek széles közönséget megszólító irodalmi alapanyagok.

A könyv és a film: ugyanaz a Bridget?

A 2001-es film Renée Zellweger alakításával világszerte népszerűvé tette a karaktert. A színésznő a könyv önmarcangoló, naplószerű belső hangját mimikával, gesztusokkal és fizikai komikummal tette láthatóvá. Hugh Grant Daniel Cleavere pedig még csábítóbbá és egyúttal veszélyesebbé tette a nőcsábász figuráját.

A film szükségszerűen tömörít: a napló számos apró bejegyzése, Bridget belső vívódása és a mellékszálak egy része háttérbe szorul. Cserébe a vizuális humor, a színészi játék és a romantikus komédia ritmusa olyan élményt ad, amely másképp működik, mint az olvasás.

A könyvben Bridget gondolataiba költözünk be; a vásznon kívülről figyeljük, ahogy megpróbálja túlélni a saját döntéseit. Egyik változat sem helyettesíti teljesen a másikat.

Mindannyian Bridgetek vagyunk?

Talán nem a cigaretták, a kalóriaszámlálás vagy a szerelmi bonyodalmak miatt. Hanem azért, mert sokan ismerjük azt az érzést, amikor az életünk nem egészen úgy alakul, ahogy elterveztük, és közben úgy tűnik, mindenki más jobban boldogul nálunk.

Bridget arra emlékeztet, hogy nem kell mindig összeszedettnek, sikeresnek és tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy szerethetők legyünk. A története azért maradt releváns, mert a társadalmi elvárások változhatnak, de az önbizalomhiány, a vágy a kapcsolódásra és a saját utunk megtalálásának nehézségei nem tűnnek el.

A Büszkeség és balítélet Elizabeth Bennetje a saját korának szabályai között próbál önazonos maradni. Bridget Jones ugyanezt teszi a modern világban – csak közben néha leönti magát borral, rossz férfiba szeret bele, és újabb fogadalmat tesz hétfőre.

És talán ez a legfontosabb üzenet: nem kell tökéletes főhősnek lennünk a saját történetünkhöz. Elég, ha továbbírjuk.

Források: The Independent, PBS Books, The Irish Times

Olvasnál még kortárs női irodalmat? Nézz körül webshopunkban! >>