Hír

A Gyökerek című fejezetben szülőfalujába, a Győr-Moson-Sopron megyei Kónyba kalauzol bennünket a szerző, 1949-et írunk. Egy helytörténeti szál mentén megismerhetjük a falu mindennapjait. Szó esik a „kónyi bika” bicskanyitogató sztorijáról vagy éppen a kónyi verbunkról. A családi történeteken keresztül felsejlik a múlt; az 1950-60-as évek Magyarországáról, a vidéki élet hétköznapjairól kaphatunk hiteles képet. Hogyan élték meg vidéken az 1956-os forradalmat? A technika akkori vívmányai, az első tévék, a villanyvezeték a faluban hogyan hatottak az akkor még kisfiú szerzőre? A gyermek tangóharmonika utáni vágya helyett egy piros kerékpár került a fiú tulajdonába, és kiderül az is, hogy „egyszer csak Újfalu felől, férfibiciklivel, váz alatt teker egy Muzsai-lány”, akit húsz év múlva elvesz feleségül.

Görcs Imre igazi polihisztor volt. A győri tanulóévek alatt minden érdekelte; felbukkan Kövér tanár úr alakja, aki megszerettette vele az irodalmat, és még a Kisfaludy Napokra is eljut Arany János: A bajusz című költeményével.

Nem véletlen, hogy Gülch Csaba a Kisalföld néhai újságírója „Homo lyricus” -nak nevezi 2012 szeptemberében, amikor vállalkozása, a Gimex-Hidraulika Kft. sikereiről ír. Kiderül, mit is jelent a „Homo hydraulicus” vagy a tömítés (Dichtung – a szerk.) a költészetben, és hogyan válik egy versmondóból műszaki ember. De ne fussunk előre az időben!

1967 novembere fordulópont Imre életében. Több társával együtt elutaznak három évre a Német Demokratikus Köztársaságba egy Kormányközi Egyezmény keretében dolgozni. Ez volt élete első külföldi utazása. 300 szó a Vajda-Fürst német nyelvkönyvből máris előnyöket jelentett a német anyanyelvűek között. Így autodidakta módon, napról-napra gyarapítva szókincsét egyre jobban beszélte a német nyelvet, ami sok előnnyel kecsegtetett. Imre minden lehetőséget megragad a tanulásra. A végén ő maga szervez német nyelvtanfolyamokat, sőt jogosítványt szerző kurzust is magyarok számára. Szinte minden második magyarnak, neki is MZ motorja lett, így lehetősége nyílt bejárni az NDK-t, és a kedves Olvasó is színes képet kap a városokról, tájakról egy fiatal utazó szemével. Görcs Imre maga vallja „Az NDK volt felnőtté válásom színtere, nyugdíjig tartó nyelvtudásom bölcsője, későbbi jövőm betonbiztos alapja.”

1972-ben aztán jöttek a katonaévek: írnoknak lenni és könyvelni mennyivel jobb, mint közkatonaként szolgálni! A végén még ki is tüntetik az embert!

A győri mondások egyike ebből az időből: „Nincs olyan győri, aki ne lett volna rábás, vagy éppen most az, vagy a jövőben lesz rábás.” Győrben a járműgyártás látványos fejlődésnek indult. Kamionok, terepjárók, traktorok, haszongépjárművek gyártása kezdődött. Imre a i könyvtárostól tudta meg, hogy németül beszélő külkereskedelmi bonyolítót keresnek a Rábánál, így a Gépimport Osztályon kezdett dolgozni.

A könyv lapjain keresztül bepillantást nyerhetünk a legendás Horváth Ede által vezetett Rába Vagon- és Gépgyár mindennapjaiba. Nagy álma volt Horváth Edének az autógyártás meghonosítása Magyarországon: japán kapcsolatokkal, az Opellel is próbált kooperálni, de a szocialista piac ennek gátat szabott. Izgalmas kiküldetések, utazások, gépbeszerzési üzletek előkészítése, különböző fordítói munka várt Imrére, akinek ebben a már megszerzett német, később angol nyelvtudása hatalmas előnyt jelentett. „Hobbim a munkám” – vallotta boldogan.

A Rába Vagon- és Gépgyárban töltött évek meghatározóak voltak az életében. Az 1967-1991-es időszak hiteles korrajz egy rábás munkatárs szemével. Más korban, más nézőpontból alkotott észrevételek, tapasztalatok gyűltek össze a naplóban. De minden változik! 1989. dec. 1-jén Horváth Ede nyugdíjba ment. Nem könnyű tíz év következett: új vezérigazgató került a vállalat élére, részlegeket összevontak, leépítettek, megkezdődött a privatizáció, részvénytársaságok jöttek létre, végül Rába Járműipari Holding lett a cég új neve.

Imre a Gépimporton összegyűjtött egy életre való gép- és gyártástechnológiai ismeretet, így vall erről a könyvében: „Vállalkozásom alapjait is részben ezek a kereskedelmi és műszaki ismeretek alapozták meg.”

Az erő már nem az izomzatban jön létre, hanem a gondolkodásban, alkotásban, technikában.

A hidraulika hiányszakma volt, ezért adódott a lehetőség, hogy egy új céget hozzon létre. Energiaátalakító, közvetítő, munkavégző rendszert. Ez lesz a jövő! Fogalmazódott meg a terv.

1993 májusában létrejön a GIMEX Kül-, és Belkereskedelmi Idegennyelvi Szolgáltató Kft, családi „kényszer”vállalkozásként, a győri Adyvárosi lakótelep egy lakótömbjének negyedik emeletén. A német Roemheld cégcsoport bizalma csak megerősítette a vállalkozást, és 2001-ben már nemcsak az autóiparban, de a budapesti HUNGEXPO nemzetközi kiállításán is jelen van a Gimex-Hidraulika Kft, amely 2010-ben a térségben rangos „Az év kisvállalkozása” Kisalföld Presztízs-díjat is elnyeri.

Nem ismertem Imrét, csak a könyv lapjain keresztül rajzolódott ki egy nagyszerű ember élete, egy cég tulajdonosa, aki megragadta az elé kerülő lehetőségeket, és bátran belevágott új dolgokba.

Ismerem viszont a családját; feleségét, Muzsai Viktóriát és lányát, Görcs Annamarit. Anya és lánya Imre halála után tíz évvel rendezték könyvvé a betegágyon született kéziratát, hogy így is emlékezzenek a fáradhatatlan, igazságszerető, mesélőkedvvel és remek humorral megáldott férjre, apára, barátra, vagy csak egy jó ismerősre, aki legfőképp – csupa nagybetűvel – EMBER.

Ihász Anna